BUDAPEST XVIII. KERÜLETI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÉNEK-ZENEI NYELVI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Ének-zene tagozat

Az iskola a humán értékek átadását tartja kiemelt nevelési feladatának. Ennek egyik eleme a zenei képzés, amely alkalmat nyújt a zeneirodalom remekműveinek megismertetésére, valamint a zenei tehetségek felfedezésére és fejlesztésére.


Az emelt szintű ének-zene oktatás célja a zene megszerettetése annak érdekében, hogy a gyermekek érzékeny, művészeteket ismerő és élvező fiatalokká váljanak. Az egyéni képességfejlesztés fontos lehetősége a hangszertanulás is, mely iskolánkban, valamint a Dohnányi Ernő Zeneiskolában folyik. Az első négy évfolyamon minden gyermek megismerkedik a furulyával. A többi hangszer tanulására a zeneiskolákban nyílik lehetőség.

Az ének-zene tagozatos osztályainkban az alsó tagozaton heti 4 órában tanítjuk az ének-zenét, valamint 3-4. osztályban heti két kóruspróbán vesznek részt a tanulók a három, két alsós és egy felsős osztályt egyesítő Kicsinyek Kórusa tagjaiként.

Az énekórák legfontosabb célja a tiszta, egy- és többszólamú éneklés. Ehhez az út a „tiszta forrás”-on, azaz a népdalokon keresztül vezet. A gyermekjátékok és népszokások dallamai, szövegei népi hagyományaink megismerésében segítenek. A fentieken kívül a zenei írás- és olvasás készségének kialakítása folyamatos munka. A művészi élményszerzésnek pedig fontos eszköze a zenetörténet nagy mesterműveinek meghallgatása, éneklése és előadása.

Az emelt szintű ének-zene oktatásban részesülő tanulókból álló Kicsinyek Kórusa kb. 70 fővel működik. Feladatuk a folyamatos hangképzés, a tiszta intonáció, a többszólamú éneklési és a halláskészség fejlesztése. A kórusok repertoárja a népdaloktól a kortárs zenéig minden stíluskorszakot felölel. Az igazi többszólamú éneklés az énekkari foglalkozásokon valósul meg. A nagy türelemmel kigyakorolt kórusművek megszólaltatása igazi csúcspontja éves munkájuknak. Szerepléseket vállalnak iskolai és kerületi ünnepségeken és rendezvényeken, valamint megmérettetnek az Éneklő Ifjúság hangversenyen, amelyen eddig egy ezüst, a többi alkalommal pedig arany minősítést kapott a kórus. Meghívást kaptak a Széchenyi Társaságtól a Pesti Vigadóba, a Lánchíd Palotába, az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségére és a Zenetudományi Intézetbe, ahol külföldi vendégeknek karácsonyi műsorral szereztek örömet. Több alkalommal szerepeltek az Idősek Otthonában, évente egyszer pedig az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában közös zeneünnepen vesznek részt a negyedik osztályosok. Több mint húsz éve japán tanárok az alsó tagozatos osztályok énekóráit látogatják, valamint minden év októberében a kórus közös hangversenyt ad egy japán zeneművészeti középiskolával. A kórustagok a kóruséneklés örömét élhetik át a művészi önkifejezésére alkalmas fellépéseken, ünnepségeken, hangversenyeken, kiegészítve saját zenei kísérettel, táncbetétekkel.

A komplex művészeti nevelés révén a tanulók az átlagosnál magasabb zenei műveltséggel, gazdag szociális, közösségi, esztétikai, erkölcsi és intellektuális értékrenddel rendelkeznek, személyiségük teljesebbé, harmonikusabbá válik.