BUDAPEST XVIII. KERÜLETI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÉNEK-ZENEI NYELVI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

NAPKÖZIS TÁBOR

A Bókay-kertben megrendezésre kerülő napközis táborban nemcsak saját osztály-, iskolatársaikkal lehetnek együtt a tanulók, hanem más iskolák gyermekeivel is. A tábori foglalkozások 08:00-16:30 óra között zajlanak. A tábori élet átlagosan 20 fős csoportokban (rajokban) folyik, a gyerekeket lehetőség szerint azonos iskola, érdeklődés és életkor szerint rendezik csoportokba. Változatos programok (báb-, bűvész-, zenés előadások, autóbuszos és hajókirándulások, kézműves foglalkozások, sport- és egyéb versenyek) állnak a tanulók rendelkezésére. A tábor keretén belül lehetőség van szakraji foglalkozások (pl. túraraj) igénybevételére külön térítési díj ellenében. Minden héten más-más szakrajt próbálhatnak ki a gyerekek.

 


 

NÉPTÁNCTÁBOR

A Csutora népzene-kézműves-néptánctábor Győrújbaráton kerül megrendezésre. 4+4 férőhelyes faházakban szállásoljuk el a gyerekeket. Napi négyszeri étkezés biztosított. Az utazás vonattal és bérelt busszal történik. A programok a délelőtti és délutáni népzene- és néptáncoktatáson kívül kézműves foglalkozást, néprajzi előadást és strandolást is magukba foglalnak. Az utolsó este műsort adnak elő a gyerekek a táborban tanultakról.

 

Néptánctábor

 


 

MŰVÉSZITORNA- / DZSESSZBALETTÁBOR

Az iskolában kerül megrendezésre a nyári napközis tánctábor. Reggel táncórával kezdenek a tanulók, és különböző műfajokat (klasszikus balett, dzsesszbalett, modern-kortárs, latin) sajátítanak el. Ezután az időjárás függvényében vízi, illetve szabadtéri játékokat játszanak vagy kézműveskednek. Délután újra a táncteremben folytatódik a tánctanulás.

 

Művészitorna tábor 1 Művészitorna tábor 2

 


 

DZSÚDÓTÁBOR

A Magyar Egészséges Sportos Ifjúságért Sportegyesület minden év nyarán több tábort is szervez. Az alábbi táborokba szívesen látnak kezdő vagy sportolni vágyó gyerekeket.
4 éves kortól várják a dzsúdó sportágat kipróbálni vágyó gyerekeket a kezdő dzsúdótáborba, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg az esésekkel, küzdelmekkel, versenyhelyzetekkel. Napközis táborukban alkalmuk nyílik a gyerekeknek jó társaságban jókat játszani, és játékos feladatok keretében megismerkedni a dzsúdó sport alapjaival. A legügyesebbek akár övvizsgával zárhatják a tábort.

 

Dzsudótábor

 

Az egyesület napközis táborozási lehetőséget hirdet 5 éves kortól azok részére, akik már sportolnak, de szívesen kipróbálnának új sportágakat, illetve azoknak, akik sportágválasztás előtt állnak. A táborban az alábbi sportágakat nyílik lehetőség kipróbálni:

  • atlétika 
  • kézilabda
  • röplabda
  • asztalitenisz
  • labdarúgás
  • úszás
  • kajak-kenu
  • dzsúdó
  • birkózás
  • torna

A bükkszéki sporttábor a Bükk és a Mátra lábánál elhelyezkedő festői szépségű üdülőfaluban zajlik. Napközis táborukhoz hasonlóan különböző sportágakat próbálhatnak ki a gyerekek. Minden napra két különböző sportfoglalkozás jut, a köztük levő szabadidőt pedig játékos feladatokkal töltik el a gyerekek. A szervezők éjszakai túrával, szalonnasütéssel, tábortűzzel, állatsimogatással, kerti mozival, kirándulásokkal, strandlátogatással színesítik, és ezáltal teszik felejthetetlenné a tábort. További információ a honlapukon (http://mesise.hu/) olvasható. 

 


 

BALATONI TÁBOR

Az ötnapos tábor 2019 óta Balatoncsicsón kerül megrendezésre. A tábor kb. 40 főre biztosít kényelmes elhelyezést. Kőházakban, négyágyas szobákban szállásoljuk el a gyerekeket. Napi négyszeri étkezés biztosított. Az utazás különbusszal történik. Választható és tervezett programok (az időjárásnak, a csoport igényeinek, illetve korosztályának megfelelően, a változtatás jogát fenntartva): 

  • strandolás 
  • kézműves foglalkozások
  • vidám vetélkedők 
  • sportolási lehetőségek 
  • zászlóháború 
  • hídpárbaj 
  • zoknigombóc-csata 
  • varázspálca-párbaj 
  • helyismereti portya 
  • várostrom 
  • íjászkodás 
  • csatafázás 
  • parittyázás 
  • lándzsavetés 
  • kirándulás (Hegyestű, Sümeg, Kőrengeteg, „ezeréves mosó”) 
  • túlélési alapismeretek 
  • bográcsos főzőverseny 
  • sütés szabadtéri kemencében
  • tábortűz
  • éjszakai túra bátorságpróbával
  • esténként tábori diszkó
  • éjszakai és nappali őrség

 

Balatoni tábor 1 Balatoni tábor 2

 


 

Vissza az alsós további képzések és programok oldalra